KépalbumokVideótárTérképekE-mail Kapcsolat, elérhetőségekArchívum Adminisztráció

 

 

„Osztályellenség” megbélyegzéssel telepítettek ki több mint tízezer embert hazánkban hatvan évvel ezelőtt. Azokat, akiket a kommunista hatalom valamilyen szempontból veszélyesnek ítélt. Az 1951-ben megkezdett deportálásokra emlékeztek Jászkiséren, ahová 123 család 300 tagját szállították vagonokban.

Személyes élmények, a kitelepítettek beszámolói, a múlt felidézésének szükségszerűsége vezette arra a Jászkisériek Baráti Egyesületét, hogy hat évtized elteltével, az 1951 májusában történt kitelepítés évfordulójára megszervezzék a találkozót, illetve emléktáblát avassanak. A találkozó egyik főszervezője, Gubiczné dr. Csejtei Erzsébet ugyan nem volt kitelepített, de át tudta érezni mindazt, amit az elhurcoltak érezhettek.

— Édesapámnak gyógyszertára volt Hajdúnánáson. Születésem éve 1947, egy virágzó időszak volt, hisz a háború után rendbe szedték a gyógyszertárat, bizakodóak voltak. Amikor pedig 1950-ben államosították a gyógyszertárakat, akkor egyik napról a másikra mindent ott kellett hagyni. Ha nem is kitelepítést, de egy hasonló élethelyzetet éltek meg.

Amellett, hogy megemlékeznek a méltánytalanságról, a találkozó legfőbb feladata, hogy a fiatalok megismerjék közelmúltunk történetét, hogy alkalom nyíljon beszélgetni a régen szerzett lelki sebekről. Az egykori kitelepítettek közül érkeztek Kanadából, Bécsből, Budapestről, az ország számos pontjáról. Gróf Bethlen Gábor például Nagymarosról jött Jászkisérre. Ugyan személyesen nem emlékszik a kisvárosra — két hónapos volt, amikor ide kerültek —, de a Bethlen család minden tagjával éreztette a hatalom: semmik vagytok. — Kötelességgel és felelősséggel jár a grófi cím, amit ugyan hivatalos helyen nem használnunk — mondta Bethlen Gábor, akinek nagybátyja volt gróf Bethlen István miniszterelnök.

— A családban szüleink nem nagyon beszéltek a kitelepítésről, ez tabu téma volt. Csak felnőtt korunkban mondták el, mi történt. Jászkiséren egy kulák házának egyik szobájába utalták családunkat. A Kiséren élő parasztemberek becsülték szüleinket, mert nem hagyták el magukat, vállaltak mindenféle munkát.

Az egykori kitelepítettek között ott volt dr. Bitó László a Columbia egyetem professzora is, aki 1951-ben 16 éves volt.
— Az egyik ötletadója voltam  a találkozónak, mert fontosnak tartottam, hogy megemlékezzünk arról, milyen jók voltak hozzánk a jászkisériek.
A fővárosi házaikból kilakoltatottak azt sem tudták, hogy hová viszik őket. Mivel elterjedt, hogy talán Szibéria az úti cél, rendkívüli módon megkönnyebbültek, amikor Jászkiséren leszállhattak a vonatról.

— Befogadóink kedvesek voltak. — emlékezett Bitó László — A hatóság eredetileg a hátsó szobát foglalta le számunkra, mégis a tisztaszobát adták át nekünk a háziak. Számomra jó emlékként maradt meg Jászkisér. A Hortobágyra kitelepítettekhez képest mindenképp kedvezőbb volt a helyzetünk. Nem közösítettek ki bennünket. A helybeliek bölcsessége, tisztessége, a paraszti élet nagyon érdekelt. Ugyanakkor a legjobban képzett szakemberek gyűltek itt össze a fővárosból. Úgymond a háború előtti társadalom — nem szeretem ezt a szót, de sokan használják — elitje. Olyan egyetemi tanárokkal, akik Budapesten talán tíz percet sem adtak volna nekem, kapálás közben akár egész nap el lehetett beszélgetni.

Illetve az a bölcsesség, amely az idős parasztemberekben megvolt, az rendkívüli módon megfogott. Egy új világot nyitott meg. Mindent amit elértem, annak köszönhetem, hogy azóta is megpróbálok mindig mindent másként is látni, és ez gazdagítja az ember életét.

Emléktáblát avattak
Emléktábla avatásEgész napos programsort szerveztek a találkozó apropóján Jászkiséren. Először a temetőben emlékeztek a Jászkiséren elhunyt kitelepítettekre, majd ünnepi szentmisét celebrált Kladiva Imre esperes, címzetes kanonok. Az esperesnek gyermekként meg kellett tapasztalnia, hogy mi is az a kitelepítés, hiszen az egyik hortobágyi munkatáborba szállították családjával együtt.

A művelődési házban pedig Széchenyi Kinga, a Megbélyegzettek című könyv szerzője tartott előadást a (kutatóként és az események átélőjeként) a kitelepítésekről. A hat évtizeddel ezelőtt történtekre immár emléktábla hívja fel a figyelmet. Győrfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky-díjas szobrászművész alkotását immár a Tájház falán csodálhatja meg bárki, aki Jászkisérre érkezik. Az alkotást Hajdú László polgármester — családja annak idején szintén befogadott egy kitelepítettet —, valamint Gubiczné dr. Csejtei Erzsébet leplezték le.


Forrás: www.szoljon.hu