KépalbumokVideótárTérképekE-mail Kapcsolat, elérhetőségekArchívum Adminisztráció

Ünnepélyes keretek között került sor egy Mercedes LF 408 típusú tűzoltóautó átadására november 27-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jásziványon.
Tűzoltóautó JásziványnakA 450 lakosú kistelepülésnek korábban még soha nem volt tűzoltó gépjárműve, utánfutóval szállították a felszerelést, pedig nagy hagyományokkal rendelkezik az önkéntes tűzoltó egyesület, jövőre lesz 60 éves.
Nagy Miklós az ÖTE elnöke elmondta, hogy két éve mikor sok fiatal bevonásával megújították a tűzoltó egyesületet, célul tűzték ki, hogy alkalmassá váljanak a helyi kárelhárításra. Pályázati pénzekből és sok önkéntes munkával átépítették a tűzoltó szertárat, melybe már nem csak a meglévő szakfelszereléseik, hanem egy „igazi” tűzoltóautó is elfér.
A szertár építés kezdetén nem gondolták, hogy sietniük kell a befejezéssel, hogy ilyen rövid időn belül lesz saját autójuk. Májusban kapták az értesítést a szomszédos Jászkisér tűzoltóitól, hogy megkapják a kisérieknél már nélkülözhető járművet. Szeptember közepén megtörtént az átadás. A másik szomszédos település önkéntes tűzoltóitól, Jászapátiból, használatra kaptak egy magasnyomású szivattyút, és támogatásként egy hevesi cég legyártott hozzá egy 300 literes víztartályt. A papírmunka elrendezése után, most már a felszerelt, hivatalosan is a tulajdonukban lévő tűzoltóautó átadására szervezték az ünnepséget.
Tari András Jászivány polgármestere, aki aktív tagja a tűzoltó egyesületnek, köszönetét fejezte ki minden támogatónak, történelminek nevezte a tűzoltóautó településre érkezését.
Balog László a jászkiséri ÖTE elnöke (ő a LÖTOSZ elnöke is) ismertette a „kismerci” magyarországi pályafutását. 1998-ban a németországi Warthausen település önkormányzata és önkéntes tűzoltói egy újsághirdetésből tudták meg, hogy nagyon örülnének Jászkiséren egy „igazi tűzoltóautónak”. Mivel akkor cserélték a város tűzoltóautóját úgy döntöttek, hogy a régit adományként Magyarországra hozzák. A jogi szabályozás miatt egy évig tartott mire magyar rendszám került az autóra. 1999-2000-ben a belvíz és a tiszai árvíz elleni védekezésnél használták először, az autónak is köszönhetően, megfiatalított állománnyal dolgozó ÖTE tagjai.
2001-tól készült Jászkisér a köztestületi önkéntes tűzoltóság megalakítására, működési terület vállalására. 2005 december 1-től Jászkisér, Jászapáti, Jászladány és Tiszasűly települések 23 ezer lakosát védik ebben a formában. A folyamatos fejlesztés eredményeként ma már három középkategóriás gépjármű fecskendővel rendelkeznek, így nem volt szükségük a víztartály nélküli tűzoltóautóra. A Jászság tűzoltói mindent tudnak egymásról. Jól ismerik a szomszédos önkéntes tűzoltók lelkes munkáját, tudták, hogy szertárat építenek, ezért úgy döntöttek, hogy felajánlják tűzoltóautójukat a Heves HÖT működési területén lévő Jásziványnak.
Csoportkép a tűzoltókrólHajdú László Jászkisér Város polgármestere az autó kulcsainak átadásakor elmondta, hogy nagy öröm számára ebben a karácsony előtti ajándékozásban részt venni és biztos abban, hogy a kisérihez hasonló lökést ad majd az autó a tűzoltók munkájához.
Tóth Tibor tű.alezredes a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Kurgyis János nyugállományú tűzoltó ezredes a Megyei Tűzoltók Szövetsége elnöke bejelentették, hogy két db légzőkészüléket adományoznak az iványi önkénteseknek, melyekhez a palackok folyamatos töltését Jászberény HÖT vállalta.
Jászivány önkéntes tűzoltói nem maradtak magukra, nagyon sok segítséget kaptak, így hamarabb elérték céljukat. A Jászság kistérségben országosan is példa értékű a hagyományokra épülő, de a kor követelményeinek megfelelő védelemre képes tűzoltóságok együttműködése. A 18 településből egyben hivatásos önkormányzati, kettőben önkéntes tűzoltóság és további 10-ben önkéntes tűzoltó egyesület működik. Ezek mindegyike alkalmas a kárelhárító munkára, így az itt élők biztonságára sokan, szükség esetén együtt vigyáznak.
A munka mellett szükség van ünnepnapokra is, mikor erőt lehet meríteni a további feladatok megoldásához. Most Jásziványon ehhez egy igazi bográcsban főtt birkapörkölt is hozzájárult.

Módosítás: (2010. december 02. csütörtök, 20:28)